Sportnap az atlétáknál című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 december 3. (vasárnap) | Ferenc
1952 jelentette számára a csúcsot a pályafutásában, hiszen ekkor a bajnokság után az olimpiát is megnyerte, majd két évvel később Európában is a legjobb lett a magyar válogatott. Martin Miklós a csapattal tartott 1956-ban Melbourne-be, de ott már nem nevezték a mérkőzésekre sérülés miatt.
„1952, Helsinki:
Az elődöntőben Hollandia 3-2-re legyőzte Jugoszlávia csapatát, de Jugoszlávia óvott, a mérkőzést újrajátszották, ahol fordított eredmény született, 2-1-re Jugoszlávia nyert. Így két csapat, Magyarország és Jugoszlávia is vereség nélkül fejezte be a tornát. A jobb gólarány ismét nekünk kedvezett, így aranyérmes Magyarország, ezüstérmes Jugoszlávia, bronzérmes pedig Olaszország lett.”
Magyarországon művészettörténetet tanult, majd a párizsi Sorbonne egyetem ösztöndíjasa lett. Az ötkarikás játékok után részt vett a pólóválogatott amerikai túráján, majd letelepedett az USA-ban. A tengerentúlon még játszott néhány mérkőzést, de állítása szerint komolytalan volt, hogy egy mérkőzésen 18 gólt szerzett, így abbahagyta a vízilabdázást.
"Mi már egy új stílus játékosai voltunk, sajnálom is, hogy akkor még nem volt tévéközvetítés, mert visszanézném magam. Az újságok azt írták, hogy az őrdöngősen cselező Martin trükközik a vízben, a medence szélén. Képes voltam arra, hogy az egyik kezemből a másikba rakjam a labdát a lövések előtt, akkoriban ezt csak én csináltam" - mondta egy korábbi interjúban.
Pasadenában nem unatkozott, hiszen egyetemi oktatóként vállalt munkát, egy uszodát is vezetett és síoktatóként, valamint vízilabdaedzőként is tevékenykedett.
A síelés iránti szeretetét jól mutatja, hogy egy saját hegyet is akart venni: "Valaha azt terveztem, hogy Ausztráliában veszek egy hegyet, de mivel Los Angeles környékén is van alkalom sízésre, elhagytam ezt az ötletet."
Testvére Martin György a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke volt.
Boldog születésnapot, Martin Miklós!