Boldog születésnapot Martin Miklós!!

Török László telefon interjúja

Olimpiai, és Európa bajnoki aranyérme, most is főhelyen van otthonában!
Minden nap úszik és még mindig tanít. Szerinte a régi idők vízilabdája, élvezetesebb volt.

1952, Helsinki olimpiai bajnokát, az Egyesült Államokban élő Martin Miklóst, meglehetősen nehezen értem csak el telefonon.

"Pedig én itthon vagyok – szabadkozik.
Most már pláne, hiszen éppen tegnap búcsúztattak el a kollégák, 44 évi tanítás után a pasadenai egyetemen.

- Születésnapi ajándékként, most már igazi nyugdíjas életet él?

"A fenét!
Megenne az unalom, ha nem dolgozhatnék. Továbbra is tanítok francia nyelvet, csak most már nem az egyetem kötelékében. Egyébként elárulom, azért sem hagyok fel a munkával, mert az irodám egy sportcentrum közvetlen közelében található, ahol természetesen van uszoda is. Nekem pedig, mint öreg bútordarabnak, adtak egy kulcsot, így bármikor tempózhatok, amikor csak akarok, akkor is, amikor hivatalosan zárva van a létesítmény."

- És él a lehetőséggel?

"Mi az, hogy…! – fortyan föl. Minden nap úszom egy mérföldet. Más testmozgást úgysem nagyon végezhetek, mert úgy látszik, sportból is megártott a sok, az évek alatt. Az ízületeim elkoptak. Az egyik oldalamon kétszer, a másikon egyszer kellett csípőprotézis beültetést végezni. A csuklóm is fáj, szóval lassan-lassan teljesen elkopok."

- Az eddigi beszélgetésünkből pedig arra következhettem, hogy remek egészségnek örvend.

"Nincs is semmi bajom, nem panaszkodom! Ám az, akinek az élete volt a mozgás, nehezen törődik bele, hogy nem síelhet, teniszezhet. Maradnak a nagy séták, valamint az említett úszás."

- No meg az emlékek. Az aranyérmeket hosszú és hányattatott élete során sikerült megőriznie?

"A Helsinkiben kapott olimpiai medál persze a fő helyen van, de a vitrinemben őrzöm az 1954-es torinói Európa Bajnokságon nyert aranyérmemet is. Magyar bajnokságot a Dózsával ötször nyertem, de azok a plakettek már nincsenek meg. Bár az is lehet, hogy akkor nem is kaptunk. Látod erre már nem emlékszem."

- Ha már természetesen vízilabdáról esik szó közöttünk, ki volt az a játékostársa, akire a legszívesebben emlékszik vissza?

"Természetesen Gyarmati Dezsőre!– vágja rá. Nem csak azért, mert zseniális vízilabdázó volt, hanem azért is, mert azonos klubban a Dózsában játszottunk, valamint egyetemre is együtt jártunk. Tehát rengeteg időt töltöttünk el egymás társaságában. Régen volt, de nagyon szép volt."

- Ki volt az az edző, akitől a legtöbbet tanulta, a vízilabda tudományából?
 

"Laky Károly! Él még?- kérdez vissza."

- Sajnos, jó tíz éve átköltözött az égi uszodák világába. Mondjon egyetlen meccset, ami a legemlékezetesebb volt az ön számára.

"Tudom, hogy erre azt mondják a hozzám hasonló öregek, hogy ennyi mérkőzés közül nehéz egyetlent kiválasztani – de nem nekem! Az én szívemhez az 1954-es Európa bajnoki döntő áll a legközelebb. Rosszul kezdtünk a házigazda az olaszok ellen, mert ők szerezték meg a vezetést, igaz, a félidő végére már 2-1 volt az állás a javunkra. Nekünk azonban négy góllal kellett diadalmaskodnunk a végső győzelemhez. Erre vajmi kevés reményünk volt. Ráadásul egy kosaras termetű hazai védő, valósággal kikapcsolta a játékból Szívós Pistát. Szóval nem voltak hiú ábrándjaink, de úgy mentünk vissza a medencébe, hogy megpróbáljuk a lehetetlent. A második félidőben aztán nekem sikerült négy gólt szereznem, amivel megnyertük a találkozót és az Európa Bajnokságot, 5.000 csalódott olasz szurkoló legnagyobb bánatára. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy akkor nyújtottam életem legjobb játékát!"

- Manapság néz még vízilabda mérkőzést?

"Élőben akkor láttam, amikor legutoljára otthon jártam. A TV-ben azonban itt is megnézem, de mindig megállapítom, hogy az én időmben sokkal élvezetesebb volt a játék! Most minden az emberelőnyön és emberhátrányon múlik. Amelyik csapat jobban kihasználja, vagy amelyiket a bírók jobban favorizálják, az megnyeri a meccset. Hajdanában sokkal több szerepe volt a rafinériának, a cseles megoldásoknak. Például ha szabálytalanság történt, mindenkinek azon a helyen kellett megmerevednie, ahol a játékvezetői síp érte. Persze a pólósok már akkor is zsiványok voltak, nem egyszer eljátszották, hogy a víz – olykor csak pár centivel – odébb vitte őket. Aki ügyes volt, ezt a pár centis előnyt kihasználta."

- Az Egyesült Államokban sohasem foglakozott vízilabdával?

"Dehogynem! Amikor 1956-ban kijöttem, vízilabdás ösztöndíjjal végezhettem az tanulmányaimat. Aztán, amikor Pasadenában megkaptam az egyetemi tanári katedrát, akkor rám bízták az egyetem vízilabda csapatának a szakvezetését is. Ha közel két évtized után nem szűnt volna meg a szakosztály, gondolom még ma is én tölteném be ezt a posztot – nevet. "

- Miután megköszöntem a beszélgetést, nem volt más hátra, mint hogy boldog születésnapot kívánjak a nyolcvanadik életévét, június 29-én betöltő Martin Miklósnak és elbúcsúzzak.

* * *



Martin Miklós olimpiai bajnok vízilabdázó tizenkilenc évesen tagja volt az újpestiek bajnokcsapatának. A technikás, rendkívül gólveszélyes középcsatár két esztendő múlva Helsinkiben az olimpián is játszott, és 1954-ben Torinóban az Európa-bajnok együttesben is szerepelt. Melbourne-ben is kint volt, de akkoriban még csak tizenegy játékost lehetett nevezni, ezért kimaradt a csapatból. Az olimpiát követően részt vett a Sports Illustrated magazin amerikai túráján, majd Los Angelesben telepedett le.
Itthon művészettörténetet tanult, odakint a párizsi Sorbonne egyetem ösztöndíjasa lett. Második diplomájának köszönhetően francia nyelvet és irodalmat oktathatott a Los Angelesi-i egyetemen. A medencétől sem szakadt el. Edzősködött és menedzsere volt az egyik uszodának. Többször is járt itthon.
Fivére, Martin György az egykori pólós előbb alelnöke, 1998-tól pedig elnöke a Magyar Vízilabda Szövetségnek