Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

December 9-én lett volna 99 éves Lemhényi Dezső!

Olimpiai bajnokunk szudétanémet eredetű családba született. Édesapja, id. Lemhényi Dezső politikus, országgyűlési képviselő volt, aki az 1910-es évek végén magyarosította saját és családja vezetéknevét Kollmannról Lemhényire.

Pályafutását úszóként kezdte. 1935-ben először úszott Magyarországon pillangó-stílusban. 1940–1942 között három alkalommal nyerte meg a Báró Wesselényi Emlékversenyt (Tihany és Balatonfüred között, 4,5 km). 1925-től a Budapesti Sportegyesület, 1943-tól az UTE, 1953 és 1959 között a Budapesti Spartacus játékosa, közben 1951-ben a Budapesti Honvéd alapító edzője és játékosa. 1940-ben, 1945-ben, 1946-ban, 1948-ban, 1951-ben és 1952-ben országos bajnokságot nyert együttesek tagja. 1948–1952 között hússzoros válogatott. 1948-ban a londoni olimpián az UTE játékosaként az ezüstérmet szerzett csapat tagja. 1952-ben a helsinki olimpiai játékokon a Budapesti Dózsa sportolójaként az aranyérmet szerzett csapat tagja volt.

1936-tól 1953-ig a VI. kerületi önkormányzat pénzügyi osztályának főtanácsosa, adóhivatali főtiszt. 1954-től mesteredző. 1953 és 1955 között a Budapesti Spartacus vezetőedzője és szövetségi kapitány. 1957-től szövetségi kapitány 1960-ig. 1954-ben és 1958-ban csapata Európa-bajnokságot nyert. 1960-ban a római olimpián csapata harmadik helyezett volt. 1961 és 1969 között Franciaországban volt szövetségi kapitány és klubedző. 1969-től a Központi Sportiskola (KSI) vezetőedzője. 1973 és 1977 között Kanadában edző. 1978 óta nyugdíjas. 1990-től Kanadában, Izraelben, Svédországban, Franciaországban (Strasbourg), Belgiumban és Luxemburgban edző.

1990-től a Magyar Olimpiai Klub elnöke. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának az elnöke (1993–2003). A Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának a tagja (1995–). A Mező Ferenc közalapítvány elnöke. 1953 és 1960 között vízilabda-játékvezető volt, valamint a játékvezetők testületének elnöke. A Magyar Úszó Szövetség majd a Magyar vízilabda Szövetség elnökségi tagja.

2003. december 4-én, 86. életévében, hosszas betegeskedés után szívelégtelenség következtében hunyt el.

(forrás: wikipedia.hu)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41